Az előző részben tárgyaltakat megpróbáljuk horgászat közben, gyakorlatban átültetni. Kezdjük talán a vízre szállást azzal, hogy saját jól felfogott érdekünkben biztonságos, víztelenített csónakkal indulunk el. Természetesen nem felejtjük a parton a szükséges kötelező felszereléseket. Senkit nem nézek gyereknek, de ijesztő dolgokat láthatunk naponta. Nem létezik olyan nagy harcsa, ami többet érne a saját, vagy velünk horgászók életénél.

Harcsaportré

Meghatározó a horgászhely kiválasztása. Nem tudok minden vízre érvényes, tuti helyeket ajánlani, de folyóvízen valamivel könnyebb dolgunk van. A helyismeret és az előzetes tapasztalatok mindenhol előnyt jelentenek. Itt utalnék vissza az előző részben, a radarral kapcsolatban tárgyaltakra. Horgászat közben soha nem használom, de a gyakran horgászott pályákat néha letapogatom és a későbbiekben fejből is megy. A Ráckevei-Duna persze nem változtatja olyan gyorsan a mederalakulatait, mint gyorsabb folyóink, ebből következően mindenki döntsön saját belátása szerint az ügyben, de amíg a radart nyomkodjuk, addig biztos nem horgászunk. Nézzünk néhány általánosságot folyóvízen. A mindenkori sodorvonal, a kőgátvégek visszaforgói, kutyrai, a medert átszelő víz alatti vezetékek törései, a homokzátonyokat követő mederesések, a hídlábak, a kavicskotrások gödrei, a szivattyú vízkivételi helyek, a meder szűkület miatt felgyorsuló víz a szabad szemmel is felfedezhető haltanyák közé tartoznak. Nekem könnyű dolgom volt a kezdeteknél, mert sokat emlegetett mesterem, Imre bácsi, úgy ismerte a környéket, víz alatt-fölött, mint a tenyerét. De idegen vizeken, akár a háborúban, információ nélkül nem boldogulunk. Nagyon sokat jelenthet a helyi erők segítsége, amit egy megfelelő hangnemű köszönéssel indított társalgás már biztosíthat, de nem árthat meg mellé egy kis italkínálás, csali felajánlás. A lényeg szerintem, hogy ne arrogáns felsőbbrendűséggel kezeljük őket. Ha mást nem teszünk, csak intünk a vízen szembejövőnek, már leraktuk egy későbbi jó viszony alapjait.
Megpróbálok néhány konkrét helyet bemutatni saját vizünkön. A harcsa valamiért fokozottan reagál az elektromosságra a környezetében, nem a villannyal halászókra gondolok, de zivatar tevékenység esetén fokozódik az aktivitása, elhagyja búvóhelyét és a teljes vízoszlopot bejárja. Azt nem tudom, szerintem más sem, hogy az étvágya is nő-e ilyenkor, de a mozgásban lévő ragadozó a szája elé kerülő falatot nem kerüli ki. Használjuk ki ezt a tulajdonságát és a medret átszelő távvezetékek környékét bátran vallassuk.

Alatta a meder jó harcsa tanya

Feltétlenül kipróbálásra érdemesek a hidak alatti felgyorsult vizek, különösen, ha rátalálunk egy-két tartásra. Ezzel kapcsolatban csak az a probléma, hogy sok helyen zavarják egymást a partról horgászók és a mederben ereszkedők. Anyázás helyett figyeljünk egymásra.

Van a környékünkön néhány, meder alatt keresztben átvezetett gázcső, amelyeknek a kotort törése szintén eredményes. Ha nem is tudjuk a konkrét helyszíneket, a kikötni tilos táblák, és a parton húzódó növényzet hirtelen megszakadása markánsan kijelöli a nyomvonalat.

A Majosháza melletti vezeték a meder alatt

Egyetlen felvetésem a helyekkel kapcsolatban. Néhány horgásztárs előszeretettel lehorgonyoz az ilyen helyeken és órákon keresztül, megszakítás nélkül veri a vizet. Halat fogni még soha nem láttam az ilyen „géppuskázókat”. Az biztos ellenben, hogy másnak sem sok értelme van aznap arrafelé kuttyognia. Két kérdés: Miért nem fenekezik inkább, ha ott ül egyhelyben? Illetve, ha mozoghatnékja van, üsse csak minden huszadikat a vízbe? A többi mehet a levegőbe. Mindenki jobban járna, a halak is, meg mi is. Nem beszélve a víz mellett lévő házakban lakókról.
Sikerült helyet választanunk. Készség a vízbe. Szándékosan írtam egyes számban, mert halálom, ha a csónak ágyúnaszádra hajaz a kilógó botok miatt. Nehezen tudom elképzelni, hogy az optimális esetben, két ember négy botja, nem csinál galibát az esetleges kapáskor, fárasztáskor. Nem az az igazi, ha egyedül vagyunk. Egy jó evezős kincset ér a helyes pozíció megtartásával.

A jó evezős

A szerelék helyes pozíciója, a kuttyogató szemszögéből

Kettőnknek bőven elég a fejenkénti egy bot. Minden variációt le tudunk így is játszani, és nem kell bosszankodni, ha életünk hala egy gubanc miatt lép le. Nem tudom még, hogyan oldanánk meg a szerelések mozgatását négy bottal?! Értem alatta az időnkénti beleemeléseket, szakaszos bemozdításokat. Ezzel kapcsolatban két élményt elmesélek, okulásnak sem rossz.
Makád környékén, a parkerdő fölötti  mély vizet ütöttem. Már nem sok reményt fűztem a dologhoz, mert egész nap nulla kapásom volt. Csak tisztességből, becsületből csináltam a dolgom, időnként bal kézzel beleemeltem a bottal, de gondolatban már a parton voltam egy hideg itallal. Az egyik gépies emelésemnek azonban olyan elemi erő húzott ellent, hogy lecsavarta a botom a csónak pereméig és csak azért nem tépte ki a kezem, mert bevágás hiányában leakadt a horogról. Nem érzem magam gyengének közel harminc év küzdősport után ma sem, de ott olyan tehetetlen voltam, mint egy madzagra kötött kotlós tyúk. Nemhogy bevágni nem tudtam, de megtartani a botot sem volt esélyem.
A másik eset nem messze innen történt. Nagyobbik fiam és barátja volt velem. A Csepel HE horgásztáborában voltam nevelő és megszöktünk egy rövid kuttyogásra. Csalit akartam ellenőrizni, ezért felálltam a csónakban és a bal kezemet magasan a fejem fölé emelve, kiemeltem a felszínre a szerelést. A felfelé haladó nadálycsokrot egy tátott szájú harcsa követte nagy sebességgel. Annyira meglepődtem, hogy kikaptam előle a cuccot. Közben visszatért belém az élet és azonnal utána engedtem a holmit, nagy megelégedésemre azonnal elkapta. Mi meg őt, és még egyet rögtön utána. Legalább volt élmény a srácoknak.
Mindkét esetben a felfelé mozduló csalira vágott oda a harcsa. Bár az első esetben nem láttam a halat, merem feltételezni, hogy az volt. Ha már a csali szóba került. Öreg mesterem egy érdekességre hívta fel a figyelmemet. Aratáskor - legyen az búza, árpa vagy később kukorica, napraforgó - összefogdosta az általa sáskának titulált zöld lombszöcskéket. Csak a legnagyobb példányok érdekelték, ezekkel csalizott. Nem hittem a dologban, de az előbb leírt makádi esetnél az volt a csalim.
Végiggondolva, ha víz mellett aratnak, a gépek elől menekülő rovarok bekerülhetnek a vízbe és a harcsa sem veti meg a potya kaját. A lótetű gondolom, szintén úgy kerül a vízbe, ha nem horgon van, hogy rajzásakor elvéti a leszállópályát és rossz helyen landol. Azt, hogy a harcsa valóban ráknak nézi-e nem merném biztosan kijelenteni. Sokan azzal magyarázzák a lótetű csali eredményességét, hogy a harcsa ráknak nézi. Biztos néz valamit a harcsa egy lótetűn, 4-5 méteres vagy mélyebb, sötét vízben? Ezt csak így félve kérdezem, mindenki válaszoljon magában.
Egész szezonban jó csali a kagyló, de július végén, augusztus elején beindul egy természetes pusztulási folyamat a Ráckevei-Dunán. Meg egyéb helyeken is. Nem a mostanában emlegetett tonna számra pusztuló kagylókra gondolok. A kimúlt kagyló, a bomlási folyamat termelte gázképződés miatt fellebeg a felszínre, és úgy úszik ott, mint egy portugál gálya. /Ez egy medúza faj, a felszínen úszik és a tapogatóit a mélybe lógatja./ A halak, közöttük a harcsa is előszeretettel fogyasztják a könnyen megszerezhető táplálékot. Ekkor jött el a kagyló csali ideje. Nem csak a keményebb részeket, hanem a héjából kiszedett egész kagylót szúrjuk a horogra, ha kevés, mehet kettő-három is.
Augusztus utolsó hétvégéjén két napot vízen tölthettem, nadállyal fogott első harcsám, több kagylót is visszaöklendezett. Egyből a fejemhez kaptam és próbáltam tovább kagylóval is. De milyen az élet, az időközben feltámadó déli szél nem engedte, hogy több halat fogjunk. Megküzdöttünk azért a széllel, csak a halaknak nem tetszett a folyásiránnyal szemben vonszolt csali. Sikerült másfél napot kapás nélkül teljesíteni.

Visszaöklendezett kagyló

Nem éri át keresztben a csónakot, de sokat dolgoztunk érte

Gondolatban minden horgász kuttyogatott már egy kicsit. Remélem az eddig leírtakkal én is adtam egy kis lökést abba az irányba, hogy a módszert a valóságban is egyre többen próbálják ki és ragadjanak kuttyogatót. Ha sikerült az otthoni gyakorlás közben a fürdőkádból minden vizet kipocskolni, fogják rám nyugodtan, és az első önállóan fogott harcsával engeszteljék ki a hozzátartozókat.
Végezetül még egy bizonyíték arra, hogy milyen régi módszerről volt szó eddig. Idemásolok egy ének részletet Kodolányi János 1938-ban befejezett, JULIANUS BARÁT című könyvéből. Az ének Szent István királyunk unokatestvéréről Vászolyról szól, akit mi Vazulnak ismerünk.

                             „Duna habján halászgató,
                             Tisza habján hálót vonó,
                             Dráva partján dúdolgató,
                             Maros partján kuttyogató,
                             éneköld az énekömet,
                             dalolgasd a dalaimat,
                             szóval mondd a szavaimat,
                             hírdesd hírös halálomat,
                             fejdelömnek elvesztőmet,
                             haj rege, rejtöm… „