Kalandok a Duna-deltán
A legnagyobb nyári kánikulában, különösebb előkészületek nélkül vágtunk bele az izgalmasnak ígérkező, legutóbbi Duna-deltai horgászkirándulásunkba. Katát mindig könnyű táncba vinni, ám ezúttal különösen gyorsan mondtam igent a meghívásra, mert végre egyszer a folyó Szent György ágára utaztunk. Nagyon szeretem a Sulinát is, eddig mindig csak ott horgásztam, de már vágyódtam megismerni mást is. Egy forró délután elindultunk itthonról, úgy terveztük másnap reggel időben Tulceára kell érkeznünk.
|
|
Megérkeztünk | A szép, komplett horgászcsónak az utánfutóján engedelmesen suhant utánunk, így minden terveink szerint alakult. Havasi Lajos barátom a román kikötőváros reggeli forgatagában a piacra, magam az engedélyek beszerzéséért más irányba indultam. Ezek után, még a délelőtt során megérkeztünk a lebeszélt bázisunkra, a kb. húsz kilométerrel odébb, a folyó szélében horgonyzó lakóhajóra. A kényelmünkre semmi panasz nem lehetett, optimálisnak tűnt a kikötési lehetőséget is biztosító tanya. Az első délután még akadt berendezkedő feladatunk jócskán, ám alkonyatra minden összeállt.
|
|
Szakadt fás part |
|
|
A kimeredező fák halakat sejtetnek |
|
|
Snecizés | Lajos szerette volna horgászattal zárni a napot, hát elővettük a fenekező süllőzőket. A helyválasztást ezúttal a bőség zavara nehezítette. Egy gyönyörű, szakadozó, mosott partot céloztunk meg, melynek szinte minden métere haltartó helynek tűnt. Nem véletlenül találtuk ezt a helyet, Lajos már járt itt, most is ide beszélt meg találkozót Kornélékkal, akik innen ugyan messze, de Romániában élnek. A találkozás is megtörtént és ezután mindannyian a halakra összpontosítottunk. A vízből kimeredező, rengeteg fa sejtette, hogy süllő, ponty akadhat itt rendesen. Bár fáradtak voltunk, örömmel fogdoztuk a csontira jól kapó sneciket, majd óvatosan leengedtem a horgonysúlyt az első helyen. A parttól néhány méterre már nagy volt a mélység, komoly törések széleire rogytak be a fák. Előbb társam ólmai csobbantak a vízben, ezután pedig én következtem. A szokásos, hosszú előkét egy kicsit lerövidítettem. Így talán kevesebb beakadással kell számolni, de azért a halszelet rendesen libeghet az áramlatban. Nem is kellett sokáig várni a kapásra. A feltámasztott botspicc biccentett egyet, majd lassan a víz felé húzódott. Fáradtság ide, kialvatlanság oda, máris feledtük a nehézségeket. A szinte azonnali bevágásom süllőbe ütközött, és tüstént erőltettem is felfelé az első halat. Az aranyló, lebukni készülő nap megcsillant a testén amint felszínre bukkant, és máris nagyon gömbölyűnek éreztük a világot. Kilós forma, és valamivel kisebb fogasok jöttek, mert még elkaptunk néhányat. A kis halak élve is, darabolva is vonzóak voltak a süllők számára. Lajos gyorsan bilincsre fűzött kettőt, a jó sült halat emlegette, de ezen az első estén inkább az ágy, mint az étel kellett mindkettőnknek.
|
|
Megvan |
|
|
Hosszúelőkés fenekezőn a süllő |
|
|
Lajos akcióban | |
|
|
…az elsők egyike | |
|
|
..ez már a miénk | |
|
|
...de szép | Később már pihenten tudtuk élvezni a horgászat szépségeit, már amennyire a rendkívüli időjárás azt megengedte. Társam még úgy, ahogy tűrte a napközben negyven fok fölé emelkedő hőmérsékletet, de én inkább csak hajnalban és estefelé szálltam vízre. A kapás, a halak évágya a helyiek szerint most nagyon gyenge, de nekünk így is szép élményeink adódtak. Lajos szívesen fenekezett harcsára is, és nadály csalijára gyakran várta a bajuszosakat. Ennek ellenére a nyálkásbőrű vendége, szép harcsája haldarabra éhezett meg. A süllőknek felkínált csalija természetesen a harcsázóknál sokkal érzékenyebb összeállításon kellette magát, így a horgásznak a puhább bottal, vékonyabb zsinórral igencsak ügyeskednie kellett. Talán tíz perc alatt azért csak győzedelmeskedett, és hamarosan boldogan állt vele a fényképezőgép elé. Számomra az első halak mellett az egyik rendhagyó esti, egyedüli horgászat jelentett maradandó élményt.
|
|
Szép darab a sűrűből | |
|
|
A konyhára is gondoltunk | |
|
|
Lajos szép harcsája |
|
|
Ő kapott a süllőzőre | |
|
|
Lajos átvontatott a Dunán | | Kölcsönkaptam a tanyahajónkon egy kisebb, evezős műanyag csónakot, és ebbe berámoltam a pergető cuccokat. Lajos átvontatott a Dunán, majd horgászhelyére sietett. Egész nap viharosan erős volt a forró, déli szél, ám azt reméltük a sötétedéskor majd csak csendesedni fog.
|
|
Vártam a sötétedést | A sötétedés eleje ezt igazolni látszott, beélesítettem kedvenc wobblereimet, és bevettem magam a fák sűrűjébe. Ott reméltem elkapni a vélhetően majd felszínen vadászó süllőket. Teljesen rám sötétedett, egyedül voltam. Fülemet hegyeztem, de még nem hallottam a rablásokat. Hallottam viszont, hogy ismét erőteljesebben susogni, majd nem sokára zúgni kezd a szél. Egy-kettőre olyan locsogás, hullámzás támadt, hogy reményeim a jó pergetést illetően máris tovaszálltak. Sőt, éreztem, jobb lesz, ha indulok hazafelé. Imbolygó kis csónakomon elég furcsa evezővillát, egy kötél hurkot láttam csupán, na - gondoltam, ezzel elég jól kell ügyeskednem. Amint kievickéltem a fák, a part takarásából bizony rendesen rám csaptak a már tarajosodó hullámok. A sötét víz folyását egyáltalán nem lehetett érzékelni, olyan erővel hatott a délről jövő szél, a hullámzás. A furcsa evezési lehetőséggel nem könnyen birkóztam meg a feladattal, de azért csak átevickéltem a folyó másik partjára, ahol felfelé vettem az irányt. A hullámok hátán le és fel bukdácsolva érkeztem a hajónk mellé. Kikötöttem, és magamban megállapítottam, nem a halak miatt lesz emlékezetes ez a kirándulásom.
|
|
A sötét megjött, de a szél is újra | |
|
|
Az „evezővillám” | | A másnap reggeli első kapásom viszont a halak miatt emlékezetes. Pontosabban az a süllő miatt, amely a fák sűrűjében leskelődött a táplálékok után. Annyi volt az előzmény, hogy a gyakori beakadások miatt elővettem egy házi gyártmányú védett horgot, és mártogatóra szereltem meg az összeállítást. A zsinórra egy kisebb súlyú csúszó ólom került, majd ütköző, és ezután a kis nyomásra is engedő rugóval, acélszállal védett horog. Hosszúkás halszeletet tettem a horogra, félve attól, hogy az élő kishal az ágak közé tekeredik, és óvatosan kezdtem lefelé engedni a csalit. Lajos még nem horgászott így, nem szokott mártogatni, érdeklődve figyelte milyen sűrűben próbálkozom a halszelettel. Bizony többször is éreztem, megkönnyebbül a szerelés, ágakon az ólom, a horog, de ilyenkor finoman leemeltem, és az süllyedt is tovább. Leértem a fenékig, onnan óvatosan kezdtem visszafelé táncoltatni a halszeletet. Nem sokáig tarthatott a trükközgetésem, erőszakos kemény ütéssel jelentkezett az első hal. Abban a pillanatban bevágtam, fában nem tanácsos a nyeletés. Ellenállásba ütköztem, élősúllyal válaszolt lentről a süllő, jól akadt a horog. Mintha itt-ott fát is érzékeltem volna, de azért rugdalózva jött felfelé a halam. Ilyen egyszerű ez gondoltam magamban, és megörültem amint felcsobogott a felszín. Szép méretes, fogas volt a tettes.
|
|
A védett horog a csalimmal |
|
|
Többnyire jól akadt | A védett horog hegye rendesen fogott, a vékony rugós szál szélesen kinyílott, úgy ahogy kell. Lajos kissé csodálkozva nézte az általam is ritkán használt védett horgot, majd visszafordult fenekezői irányába. Én további sűrűségeket mártogattam át, de meg kellett állapítanunk, hogy az öregebb süllők valóban nem akarnak enni a rendkívüli kánikulában. Sebaj mondtuk egymásnak, elsimult a víz, itt a kuttyogtatás ideje, azzal folytatjuk a folyó vallatását. Hajnalonként, és alkonyatban az ősi magyar módszerrel fogjuk keresni a harcsákat.
|