Ráckevei-híd alatt megtörtént eseményekről Dani barátom már beszámolt egy éjszakai gardás, ragadozós horgászat kapcsán. Azonban az egy másik napszak, másik évszak és egy másik történet.

A ráckevei Árpád-híd

Szeretném a késő őszi, téli mártogatós horgászat egy lehetséges variációjával megismertetni a tisztelt Olvasót ezen a számomra nagyon kedves és megunhatatlan helyen. Sajnos a horgászlehetőségek tárháza, a fogható halak mennyisége és mérete egyre elkeserítőbb képet mutat. A kitartó és hűséges horgász elérhet még jó eredményt, de ez egyre ritkább és megbecsülendő. Visszatekintve az időben, számomra a híd alatti horgászat a Velencei kikötőben kezdődött. Mielőtt bárki elmeorvosi kezelést, vagy megbízható természetgyógyászt ajánlana, inkább megmagyarázom hogyan. Sorkatonai szolgálatomat töltöttem éppen és a rendszerváltozás szele még fuvallat sem volt, ezért nem lepődtem meg nagyon, hogy miközben az említett kikötőben horgásztam, valaki szakaszvezető elvtársnak titulálva megszólított. A gyanús csak az volt, hogy minden ruházatom egy szál fürdőnadrág volt, ez pedig nem kifejezetten alkalmas a rendfokozat megállapítására. Legnagyobb ámulatomra az üdvözlő, a szomszédos század fiatal parancsnoka volt. Kicsit tartottam a találkozástól, de a horgászok mindenhol azok maradnak. A lehetőségekről és az eredményemről érdeklődött, mert életében először horgászott Velencén. Gondolom, meg tudtam őt győzni, mert a következő találkozáskor, ami hivatalos keretek között a laktanyában zajlott, meghívott egy horgászatra. Nevezetesen a Ráckevei-hídhoz. Örömmel mondtam igent, pláne mert addig is levehettem a gyűlölt zöld egyenruhát és egy számomra addig ismeretlen helyszínen horgászhattam. Nagyon köszönöm ezúton is Nagy Jóskának, akit az élet messze sodort tőlem, hogy megismertette velem az ottani lehetőségeket. A bemutatkozó peca - egy hidegfront betörés miatt - nem volt túl eredményes. De ahogy megérzi az ember, ha a szerelemben megtalálja az igazit, úgy éreztem én rá, több mint húsz éve, hogy a híd és környéke kitörölhetetlenül beleégett az emlékezetembe.
A nosztalgia kitérő után, szokásos vesszőparipámmal kezdeném, megérkezéskor a legmegbízhatóbb barométer a halbőség jelzésére, a helyi horgászok létszáma.

A törzsgárda

Értelemszerűen a kevés horgász általában kevés halat jelent. Ne csüggedjünk rögtön, ha nincs lent senki. Vigasztaljon minket az a lehetőség, hogy a legjobb helyekre állhatunk, ami a vízállás függvényében azt jelenti, bele kell állnunk a vízbe.

Lehetséges helyünk

Ide kell beállnunk

Ez eleve feltételezi, hogy rendelkezünk olyan lábbelivel, ami megvéd a kellemesen hűvös víz élettani hatásaitól. Szándékosan nem írtam vízhőfokot, mert a hídnál, télen-nyáron egyaránt van süllő. De minket a reményeink szerint, késő ősszel érkező kősüllőbandák késztetnek a viszontagságok tűrésére. Alapvető különbség a meleg vizes időszakhoz képest, hogy a táplálékul szolgáló apró halak behúzódnak a mélyebb vízbe, ezért a felszíni és víz közti horgászat nem játszik. További nem mellékes tényező a szerelékünk összeállításánál, hogy a mélyben található célhalaink olykor a híd északnyugati feléről meghorgászható, de jelentős távolságra lévő területen állnak össze. Ebben az esetben szükségünk lesz egy olyan távdobó készségre, mellyel elérjük a 60–80 méterre található gyülekező helyet. Ekkor a szükséges bothossz minimum négy és fél méter. Alaphelyzetben a 4 méter körüli feeder vagy finom spiccű matchbot is alkalmas lehet. Szükséges, hogy érzékeny hegye legyen, mert az óvatos, rafináltan kapó kövesek képesek otthagyni a falatot, ha ellenállást éreznek. Ezzel kapcsolatban be kell vallanom, hogy hiába használnak már az idős fenekező harcosok is feederbotot, az én kezem nem áll rá. Egy kezes matchbottal minden kottát le tudok játszani, ami ebben a műfajban szükséges. De nem szégyellem, hogy akár egy régi teleszkópos botot is szívesebben veszek kézbe, mint a nyúlós hegyű feedereket. Ez persze az én bajom, mindenki horgásszon azzal, ami a szívének kedves és eredményesen tudja használni. Zsinórvastagságban a tizennégyestől - húszasig terjedő tartományból válasszunk. A távdobásnál a vékonyabb, a letett fenekezősnél a vastagabb lehet a jó és ennek az ellenkezője is igaz lehet, ha a szükség és a körülmények úgy kívánják. A zsinórra kerülő szerelék egyénenként nagyon változó, de vannak alapigazságok. Általában csúszós oldalelőkére szereljük a vízfolyás mértékéhez igazodó 5-20 g. méretű  ólmot, amely pálca, vagy egyéb hosszúkás forma. Ehhez a főzsinórra először egy forgót vagy csúszógyöngyöt fűzünk. Ezt megütköztetjük egy duplán fűzött szelep vagy szilikongumi darabbal. Vigyázzunk a dupla hurkolásnál ne kössünk csomót a főzsinórra, mert jelentősen gyengíti annak szakítószilárdságát. A szabadon maradó főzsinór végére kötjük a tízes-négyes méretnagyságú, félhosszú vagy hosszú szárú horgot. Vannak, akik visszahajló hegyű horgot részesítenek előnyben, mert kevésbé akad a kőbe. A forgóba, gyöngybe hurkoljuk az ólomelőke zsinórját, mely nálam az ólom méretével hosszabb, mint a 20-50 cm-es, horog-ütköző távolság.

Ólmok, csúszógyöngyök, ütközők

Néhány bevált horog méret és forma

Csúszóra szerelve

Szerelékünk egyben

Ez is segít a gonosz elakadások megelőzésében. Az ólomelőke zsinórját tizenkettes damilból kötöm, ha akad inkább az szakadjon. A főzsinóron szabadon csúszó nehezék elősegíti, hogy kapás esetén ne érezzen ellenállást zsákmányunk.
Szerelékünk kész, csalizzunk. Csalink lehetőleg kisméretű 2-5 cm közötti apró keszegfélék, razbórák élő példányai. Ha minden mindegy módon esznek a kövesek, a haldarabot és döglöttet is megeszik. Nem elhanyagolható kérdés élőcsalink feltűzési módja. Általában a horgot a csalihal állán, orrlyukán tűzzük. De előfordulhat, hogy a hátba, testbe akasztott horog, biztosabb akasztást eredményez.

Horogszabadító ércsipesz és csalihalkiemelő. Megkönnyítik az életünket

Razbórácska

Kis vörös

Kis karika

Az egyik lehetséges tűzés

Másik alternatíva a csalizásra

A bedobást követően, folyamatos kontaktust tartva, várjuk meg míg szerelékünk feneket ér. Ezután többféle verzió áll rendelkezésünkre. Letesszük a botot és spiccre fenekezünk. Kézben tartott bottal sodortatjuk a szereléket. Bottal, orsóval vagy kézzel beszedett zsinórral magunk felé húzzuk a cuccost. Illetve mindezeket tetszés szerint kombinálhatjuk. Lényeg a lassú szerelékmozgatáson van. Ne feledjük a hideg vízben lelassulnak áldozataink.
Jómagam a mutatóujjamat a zsinórra fektetve érzékelem a kapást, melyre reagálva azonnal kissé belazítom a szerelést, de tartom a kontaktust. Itt érzem a különbséget a feeder és az általam preferált kicsit keményebb spiccű botok között. Az előbbinél a bothegy, nálam a zsinórt fogó ujjam jelzi a kapást. Ezután kétféle iskola működik, van aki nyeleti a csalihalat, van aki az első mozdításra bevág. Ez nyilván kapókedv, csaliméret és szerencse kérdése, hogy eredményes-e a bevágás.
Ha megakasztottuk halunkat, kíséreljük meg rögtön felemelni, mert a köves előszeretettel bújik vissza a fenék vándorkagylótól hemzsegő akadói közé, mely borotvaként szabdalja el a legjobb minőségű zsinórt is. Így keletkeznek a „mindig a nagyhal szakít” legendák.
Kitérnék itt két egymást követő horgászatom tanulságaira. Egy esős, hideg hétvégi nap délutánján szenvedtem. Szó szerint. Többen is próbálkoztunk, gyakorlatilag nulla eredménnyel. A hírek szerint a rákövetkező nap is gyenge volt. Viszont az azutáni nap délelőttjén rágott a köves, mint a veszedelem. Délután semmi. Másnap érkeztem a biztos fogás reményében. Sikerült az egész reggelt végigszenvedni néhány maszatolással. Már a híd tartozékának tekinthető Jani bácsi és néhány törzstag is a feladást fontolgatták, velem együtt, mikor tizenegy előtt beindult. Innentől kapás – kapást ért. Jött közel és messze. Döglöttre, élőre. Letettre, mozgatottra. Egyetlen dolog volt a szokásos. A nagyobb darabok az akadók mellől jöttek.

Mohóság

Jobbacska

Összegyűjtve

Most erősen kételkedni kezdtem a sok tudományos magyarázatban, szerelési és egyéb fortélyban. Egyszerűen talán csak enni kezdtek és ez minden. Vagy valami varázslat történt. Nem vagyok babonás, ahogy Rejtő hőse Fülig Jimmy sem. De ő kapott Limában az inkák főpapjától egy barna kő amulettet, amelyre teliholdkor háromszor ráköp, ez megvédi minden gonosz varázslattól.