|
A téli Dunán
Az utóbbi időszakban sokkal többet horgászom plasztik műcsalikkal, mint a régebbi időkben. Nincs időveszteség a csalihalazással, egy készlet gumihal, twiszter az autóban mindig akad, így hamar összejöhet egy-egy villámportya. De azért is megkedveltem ezt a sportos pergető módszert, mert gyakran működik eredményesen.
 |
|
|
| Az őszi gumis portyákra szívesen gondolok vissza |
Azon a minapi, hideg, téli reggelen is erről morfondíroztam a jó meleg szobában. Még az ágyban heverésztem, mikor megjelentek előttem a késő ősszel fogott szép süllőim képei. A színes folyóparti erdők szélein cserkésztem utánuk, és emlékezetes, kemény kapásokkal jelentkeztek ott a rablóhalak. Néhány példány száján keresztül is hatolt a jig horog, olyan koppanósak voltak a találkozásaink. Addig-addig ábrándoztam, hogy ismét csak átrendeztem a napom, a ködös téli időben is horgászni indultam. Pedig a köd rendes volt ám, de a rossz látási viszonyok dacára azon a napon is jókedvűen indultam otthonról.
 |
|
|
| A köd veszélyes lehet a Dunán, nem könnyű tájékozódni... |
A kora délelőtt már a Duna parton talál. Úgy gondolom, a köd délidőre, délutánra többnyire felszáll. Nem is kapkodom el az indulást. Teszek-veszek, molyolgatok a kikötőben. Gyenge áradás is van, nem érkezik senki, nem akad társam a barátságtalan időben. Csendesen belemotorozok a szürkés világba, és erre, mintegy varázsütésre szertefoszlik a ködpaplan.
 |
|
|
| A folyóról a madarak felrebbennek, majd visszaszállnak... |
A folyó hátán madarak ülnek, közeledésemre hangos robajjal rebbennek fel. Persze csak úgy tessék-lássék, mert némi sápogás, gágogás után ismét a vízen vannak. Egy új helyen engedem le a horgonysúlyt, ott, ahol még sohasem. Ajánlatos a keresődés, mert bárhol lehet süllő, legkevésbé pedig az agyon horgászott, bevált helyeken, mert azokon próbálkoznak a legtöbben. Ha nem is fogják meg mind a halat, azért a zaklatás sem tesz jót a horgászhelynek, jobb a csendes háborítatlanság. Az első dobások szinte megtörik a csendet. A víz feletti környezetben mindenképpen így van, de odalent csend marad. Egy-egy dobás után, olyan harminc méterre is csobban a felszín. Hosszú az idő mire a lassú tempó mellett ismét a csónak mellé érkezik a gumi. Négy, öt percet is eljátszadozok a műcsalival. Amint elemelem a fenékről, máris életre kél, veret, mozog a farok, nem nagyon kell a hajtókart tekernem. A sodrás, a víz áramlása nagy segítség a számomra, azzal szemben mozgatva, a szinte álló műcsali is táncolni tud. Ilyen helyeken könnyebb becsapni a ragadozót, mint az álló vízi szakaszokon. Harmadik helyre horgonyozom immár, mert kapást még nem sikerült kicsikarni. Nem is kapkodom, tulajdonképpen a késő délután, az alkony szokott jobban „fizetni”. Lesem a madarakat, hallgatom, élvezem a téli csendet. Kezem, ujjaim a hajtókaron, néha emelek a bot spiccével is, szinte észre sem veszem, hogy horgászom. Bezzeg amint megkapom az első, váratlan kapást! Éppen emelésben vagyok, mikor ijesztő kemény ütés riaszt cselekvésre.
 |
|
|
| Megvan az első |
Azonnal bevágok, de a jó kapás is sejteti, jól akadhatott a horog. Ekkor mindig örülök a fonott zsinór előnyének, a nagyon direkt, nyúlásmentes kapcsolatnak, ami a hal és a horgász közt létre jön. Messze van a süllő, de ő a vendég, máris érzem, mert nagyon tipikusan viselkedik a koma. A bot csak be-bebólint, a zsinór nem gyorsan, inkább lomhán, a meder felé húzódik, és a „tettes” mélyen tartja magát. Nagyon gyorsan fut azonban a pulzusom, hát van ennél izgalmasabb pillanat? A hal méretét hamar megérzem, ez kissé nyugtat, mert vendégem nem a nagy öregek közül való. Azért szépen védekezik, darabosabb, legalább kettes süllő, saccolgatom magamban. Még egy kis idő és kiderül, nagyjából jól becsültem. A kiemelő háló felett már méltósággal viselkedik, nem menekül semerre, hagyja, hogy szépen alátoljam a keretet. A gyors fotózást is jól tűri, rendesen elfáradt szegény.
 |
|
|
| Alkonyatban twiszterre |
Örömmel folytatom a horgászatot, érzem itt az alkony, most, vagy soha. És tovább szépül a téli világ. Második dobásomra ismét egy koppanós kapás. Meg is akasztom a kisebb erejű halat, de örömöm rövid, egy fejrázás és kezemben könnyű lesz a pergető bot. Talán jobb lenne most egy twiszter, ha már kisebbek a süllők? – gondolkodom, és cselekszem is gyorsan. Egy csere, majd röpül a kisebb műcsali, melyet könnyebben kaphat mélyebbre is a ragadozó. Persze, csak ha megütné újra, ha becsapná a twiszter, - reménykedem, továbbra is bízom az alkonyat erejében. Gyönyörű színek csorognak a folyó sötétedő arcára, egymásba simulnak, bíbor téli ég és téli folyó. Alig látom, alig érzem, hol válik el öreg Dunánk az égbolt szélétől. Lehet, hogy sehol? Mindig is együtt voltak, hű társai egymásnak - révedezek e gondolaton, de ekkor egy pillanat alatt kijózanít valami. Pendülős bejelentkezés üzen a víz alól! Hát persze, hogy abban a pillanatban visszakontrázok, abban a minutában érzem, ő aztán jól akadt.
 |
|
|
| Ez jól akadt... |
A fárasztása minden bajtól mentes, egy-két menekülési kísérlete után felemelem az aranyló felszínre. Ott csillog a szép süllő az alkonyati fényekben, nem is állom meg, hogy néhány, számomra szép fotót ne készítsek róla. Aztán, a halhoz hasonlóan, én is pihegek egy kicsit, majd úgy döntök, maradok még. Hát persze, mikor ilyen jól kapnak… Pezsdülés van, meg különben is, milyen meleg lett ez a téli esteledés. Üldögélek a csónakban. Odafentről folyamatos a gágogás, húznak, csak húznak a vadlibák. Tél van, december. Később, új gumival a zsinór végén, dobok néhányat.
 |
|
|
| A bíboros lovag... |
Gyönyörű percek következnek, mert ismét meglátogat egy süllő. Fejlámpám fényében beszákolom, ő is hasonló az előzőhöz, nem csak méretében, méltóságteljes viselkedésében is. A színes gumihalam mozgásától csábult el. Összeszedelőzködöm, alapjáraton motorozok vissza a kikötőbe.
 |
|
|
| Laci bácsi két bottal horgászik, egy készenlétben, mert sok a beszakadás a kőben |
Egy jó cimbora, Laci bácsi, a stégről menyhalazott. Fogott is már egy-két menyust, de mint jól tudom, nem igazán a zsákmány miatt ül itt nap, nap után. Csendesen beszélgettünk egy kicsit, majd kérésemre lefényképezett a megtartott halammal.
 |
|
|
| Téli esten, a kikötőben, gumis süllőmmel... |
Miután elpakolásztam, visszaültem a stég szélére. Immár ketten néztük, miként pislákol a két bevetett botja spiccén a világító patron. Az arcunkon éreztük, lassan ismét ködöt szitál ránk az est. Odafent folyamatosan kiáltoztak a vonuló vadlibák. Tél volt, december. Pergetni voltam.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
