|
Lélekmelengető a Dráván
A titok az mindenhol titok
Van egy érdekes, jól felismerhető időszak a természetben, az időjárásban. Van egy-két hét, de talán csak néhány nap, amikor teljesen határozottan érezni lehet, hogy most kopogtat be az ősz az ablakunkon. Ekkor valahogyan furcsán kezdenek fényleni a hajnalok, párásabbá válnak a reggelek, és színesedni kezdenek körülöttünk a vízparti erdők.
Ezekben a napokban nagyon szép kirándulásokat tehetünk a horgászvizeink partjára. Emlékezetessé válhat az ott töltött idő, még akkor is, ha nem mindig jön össze a halfogás. Nincs szebb, mint vadregényes vízpartok sárguló, kusza lombjai alatt keresni a ragadozó halakat. A drávai, dunai kirándulásokat én szeptember tájékán soha nem hagyom ki. A kelő napot gyakran a párába burkolózó töltésekről szoktam köszönteni, Gyakori vendége vagyok akkoriban a folyóknak. Különösen a Dráván találom meg a lélekmelengetően szép természeti környezetet és az ehhez illő hangulatokat. Néha a keresett halakat is, no persze nem mindig...
A hajnal még párás volt, de a kora reggeli napsugarak egy-kettőre nyiladékokat vágtak maguknak az ártér fái között. Amint csendes gyaloglással igyekeztem a víz felé, éles fénynyalábokat szeltem át a kacskaringós úton. Egy pergető bot volt a felszerelésem, egy kisebb doboz műcsali a nem sokkal nagyobb táskában, meg a vágyakozás volt még velem. Egy jó kis csukázást szerettem volna.. Az utamat kisebb-nagyobb horpadások keresztezték, és hamarosan meg is ették a kitaposottnak nem is nevezhető ösvényt. Vaddisznó dagonyákat kerülgettem, a horpadásokban pedig egyre mélyebb vizek csillogtak, jelezve, most már mindjárt átérek az erdőn keresztül, a Drávához. Tulajdonképpen egy mellékág maradványát igyekeztem megtalálni. A közelmúlt magasabb vízállása miatt, ebben is reméltem csukákat találni. Maga a folyó széle is szabdalt ezen a részen, és az erdőben is akad még néhány kisebb nagyobb gödör. Itt még egy kicsit hasonlít régi önmagához a makrancos folyó.
Szinte áhítattal nézgelődöm a rejtélyes világban. Lassan lépkedek, már a pergető lehetőséget keresem, mert elértem a horgászható helyeket. Még mindig nagyon alulról esnek az erdőre a korai fények, furcsává, szinte félelmetessé teszik az ártéri világot. Valami száraz tuskó után szemlélődöm, amire lepakolhatok, mert a talaj még eléggé sáros. Nem régen vonult vissza a víz. Egy csatornaszerű nyúlvánnyal még bent van a folyó az erdőben, ezt gondolom elsőre megvallatni. Könnyed körforgót, és egy védett horgú műcsalit készítek ki elsőként. A bokrok, fák lábainál találhatok itt maradt, lesben álló krokit. Úgy látom, akad megdobható terület a csatornaféleség partján, máris arra lépdelek. Csak szinte magam előtt tudok keresődni annyira nehéz a terep, de éppen ezért halat is sugall. Végig fogom járni a vizet - határozom el, miközben vizsgálgatom a dobható felületeket. Ekkor ágroppanást hallok a hátam mögül, a közvetlen közelemből. Egy férfi sziluettjét látom meg a beeső fényben, és ő is csaknem belém botlik, az utolsó pillanatban vesszük észre egymást. A pillanatnyi meglepetés után beszélgetni kezdünk. Kiderül, hogy a fiatalember is pergetni érkezett. Gyakran járja a drávai ösvényeket, szereti ezt a dzsungeles vízi világot. Én letelepszem egy már megpihent fatörzsre, úgy nézem, sőt később fotózgatom is horgászatát. Kitartó keresődése, ügyes horgászata egy kis kaszakő csukát csábít a horgára. Fehér twiszterre kapott a hal, szerencséjére a jig horog semmi sérülést nem okoz neki, iramodhat szépen vissza az akadók rejtekébe. Egy szebb csukát amúgy a horgász már elejtett, mint mondja, és mutatja is, bőven elég zsákmány az számára. A halat amúgy sokszor vissza is engedi, és a szimpatikus srácot megismerve, ebben cseppet sem kételkedem.
Később bebotorkálok a nyúlvány partján a mellékág szélesebb részéhez. A körforgó villantómmal minden vélt csukatartást körül simogatok. Egy jó óra múltán, csukára már nem is gondolok, mikor egy kusza akadó közelében hatalmasat koppant valaki a villantómra. Még a víz is felörvénylik, mikor felocsúdva bevágok a halnak. Egy kemény rántás, egy féksivítás, majd egy ezüst villám vágódik a felszínre. Hatalmasat bukfencezik egy gyönyörű csuka, közben egész testét rázza, mintha áramütést kapott volna. A következő pillanatban én is így éreztem magam, mert a villantó széles ívben kiperdült a hal tátott szájából és az, mint egy látomás egy pillanat alatt semmivé lett. Volt vagy négy kilós – mondogattam még hazafelé is az úton, mert hamarosan mennem kellett, délelőtt már otthon is tennivalóim voltak. Szomorú azért cseppet sem voltam. A folyó, az ártéri erdő kárpótolt szeptemberi hangulatával. Olyannyira szeretem ezt az időszakot, hogy esténként a wobblerezés kedvéért is gyakori a drávai látogatásom. Sokszor már ilyenkor is ködök, párák ülnek töltések mellett, a hűvös hajlatokban. Amint elérem az alkonyati folyót, mindig hosszasan szoktam vizsgálgatni az áramlásviszonyokat. Ezek a kisebb nagyobb örvénylések, kevergések, víz felgyorsulások, árulkodó jelei az éjszakai ragadozóknak. Ha valahol, akkor itt aztán jól veretnek a wobblerek, itt kellene, hogy esélyünk legyen az óvatos rablóhalakat horogra kapni. Jellegzetes, hogy a meredek, mosott, mély vizű partokra ráhajolnak a fák. Ezek alá ajánlatos beúsztatni, a folyással bevitetni a wobblereket. Szeretnek alattuk rejtőzködni, rabolni a kedvenceink. Egyes helyeken egész facsoportok dűlhetnek a folyó tükre felé. Ezeknek lábai, vagyis a törzsük lehetetlen szögben kapaszkodik a partba. A gondos helyválasztás ellenére sokszor van már manapság, hogy hal, sőt kapás nélkül is maradunk. Én azért, ha tehetem, különösen az ősz elején, fiammal együtt a wobblerező helyeken hallgatom az izgalmas folyó sustorgását. Esélyeink fokozása végett cserélgetjük a műcsalikat, és csendben dobálgatunk tovább. Néha a kövér éjszakáig hallgatjuk a folyót, és a szarvasbikákat is. Nem sok szebb dolog van számunkra ennél. Na jó, persze még egy-két kapás ráadásnak, mert szerencsére ez is elő szokott fordulni.
A biztosabb fogásokhoz nagyon kell ismerni a folyót, sokat kell ott lenni a Dráva partján is. Vannak ismerőseim, barátaim, akik így tesznek és eredményesen is horgásszák az alig kiismerhető vizet….
Igazi hideg idő volt, mikor Őze Pistával találkoztam. A halk szavú erdésszel gumihalazást beszéltünk meg a kora estére. Csendesen említette, kapitális süllőt fogott, majd engedett is vissza a folyóba a minap. István ilyen, érti az erdő, a mező, de a víz szavát is. Tudja azt is, hogy a süllők merre járnak, hogy pontosan hol tartózkodnak. A folyóra kisfia és elmaradhatatlan kutyusa társaságában érkeztünk le. István szerelgetés közben azonnal megmutatott a part előtt egy asztalnyi területet, mint biztos haltartó helyet. Nagyon nehéz rajta áthúzgálni a gumit, de többnyire van rajta süllő - mondta. A partról akadók nyúltak a víz fölé, az erős szél miatt hullámzás is locsogott, nem látszott éppen rózsásnak a helyzet. Szinte bele kell simogatni a tuskóba a fák közé, csak ott szokta megütni a süllő – folytatta Pista, miközben komótosan bütykölgette a pergető cuccát.
Ez mellett kevés szóval ugyan, de érintettük azt is, miért szeretjük mindketten az ilyen titokzatos, még természet közelinek mondható helyeket. Lassan lealkonyodott, a viharos szél is csendesedett, elérkezett a jó kapással kecsegtető időszak. Én közben bottal a kézben már vagy fél kilométerrel feljebb bóklásztam. Semmiképpen nem akartam István helyén, az ő nyakán maradni. Az általa ismert akadót jól, csak maga tudja meghorgászni. A Drávára lassan rászitált a hideg, az egyre sötétebb est. A part töréseit igyekeztem vallatni, de csak egy - két beszakadásig jutottam. Ennek ellenére izgalmas, minden pillanatban halat ígérő volt a horgászatom. A megbeszéltek szerint talán egy órát pergettem, majd lábammal keresve az erdei ösvényt elindultam visszafelé Már fényesek voltak a csillagok, mikor megérkeztem Istvánékhoz. Semmi – válaszoltam a fel sem tett kérdésre, - csak egy szép este – tettem csendesen hozzá. – Mi elkaptunk egy kisebbet, és eltettem, hogy lefényképezhesd, ha akarod – szólalt meg István. Így készült is egy - két fotó az óvatosan felpányvázott, majd szabaddá tett halról. Természetesen ott kapott, ahol erdész barátom várta is, de ebben nem volt semmi meglepő, a titkok a Dráván is ugyan olyan titkok. De lehet, hogy egy kicsit izgalmasabbak, szebbek, mint másutt, különösen ősz elején és télen, de lehet, hogy mindig.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
